A konferencia- és wellness-turizmusra építő hotel a fővárostól csupán egy órára, három hektár parkosított területen, közvetlenül a Balaton partján fekszik.
Konferenciaközpontjának és outdoor tréningpályájának köszönhetően szállodánk kitűnő helyszín konferenciák, szakmai rendezvények, tréningek, csapatépítések rendezésére, a pihenni vágyók számára pedig aktív kikapcsolódási lehetőségeket, wellness szolgáltatásokat kínál.
A szabadtéri,
épített outdoor pályát egyszerre akár ötvenen is használhatják szakmai
felügyelet mellett.
Az outdoor tréning a saját élményekre és tapasztalatokra épülő tanulás egyik speciális formája, amely szabadban végzett fizikai gyakorlatokon alapul. A résztvevők összehangolt interaktív feladatokat oldanak meg az erre kialakított eszközökön.
A parkosított pályán található:
A résztvevők kerti pavilonokban beszélhetik meg élményeiket.
Mivel a feladatok egymásra épülnek, így a résztvevők a nehezebb, nagyobb kihívást jelentő gyakorlatokra is könnyebben rá tudnak hangolódni. A szabadtéri tréningpálya lehetőséget ad rá, hogy a szereplők kilépjenek megszokott környezetükből, és a kihívást jelentő feladatokban való részvétel után tanulságokat fogalmazzanak meg maguk számára. Ezt segítik elő az egyes feladatok elvégzését követő megbeszélések. Az outdoor tréning hatására erősödik a csapaton belüli elkötelezettség, nő a tagok együttműködési és együttgondolkodási készsége. E szabadtéri tréning segít feltárni azokat az összefüggéseket, amelyektől egy csapat igazán sikeressé válhat.
Tájékozódjon árainkról
Kérjen ajánlatot vagy foglaljon szobát
Telefon: 06 88 622 100
E-mail:
balatonkenese@telekom.hu
2011. szeptember 1. – november 30.
(október 28. - november 6. időszak kivételével)
Ár: 11 500 Ft/fő/éjszaka
2011. szeptember 1. - december 20.
(október 28. - november 6. időszak kivételével)
Ár: 21 000 Ft/fő/3 éjszaka
2011. szeptember 1. - december 20.
(október 28. - november 6. időszak kivételével)
8 500 Ft/fő/éjszaka
2011. szeptember 1. - december 20.
(október 28. - november 6. időszak kivételével)
Ár: 27 000 Ft/fő/2 éjszaka
2011. október28. - november 6.
Ár: 3 éjszakától 11 500 Ft/fő/éj
2011. szeptember 1. - december 20.
(október 28. - november 6. időszak kivételével)
Ár: 6 000 Ft/fő/éjszaka